Müller Péter író

Müller Péter író

Válasz ………….

2013.10.07.

Kedves Levente!

A nők világtörténelmével két évtizeden át foglalkoztam. Ennek a kutatásnak „tudományos” anyagából csak kevés került a mostani könyvembe. De ha elolvasod, látod majd, hogy a nehézségem nem a különféle vallások megítélése között volt.

witch-trial

A probléma a több ezer éves patriarchális „férfiuralom”. Ez ugyanis, minden elméletet és teológiát felülírt. A keletit és a nyugatit egyaránt. Vagyis mást élt, mint ami papíron van. A történelem során többféle sorsot élt át a női nem. Az európai nő több mint száz éve vívja, kezdetben még véres szabadságharcát. Te már csak ennek  kimenetelét ismered, s ez valóban emberibb élet, mint egy mohamedán nőé, vagy éppenséggel, mint az a múltbéli, nyugati életrend, amelyet arra alapoztak, hogy az emberiség bűnbeesése Éva, vagyis az asszonyi állat bűne.

Ha nem akarsz aludni, olvasd el az inkvizíció és a boszorkányüldözések sok százéves történetét.

Amit te Pál apostoltól idézel, megvalósulásra vár, és meggyőződésem, hogy ennek eljön az ideje.

Az igazi férfiszeretet a nőt nemcsak „szereti”, de tiszteli is.

Sok tekintetben fölnéz rá.

S ez még ma ritkaság.

 

Üdvözöl, M. Péter

Tetszett? Oszd meg a környezeteddel!

Gyere, csatlakozz hozzám te is!

Első kézből kaphatsz egyedi írásokat, gondolatokat! Értesítelek a velem kapcsolatos eseményekről. Add meg adataid!