Lényegében nincs is életrajzom. Ilyenkor fel kéne sorolni iskoláimat, kitüntetéseimet. De mindaz, amit az iskolában tanultam, hazugság volt. És egyetlen kitüntetésem kivételével minden plecsnit az éppen uralkodó politika adta – igyekszem őket elfelejteni. (Azt az egyetlen díjat egy drámaíró versenyen kapta a művem, ismeretlenül. Ez volt az Onassis-díj.)
Gyermekoromtól kezdve magamat nevelem. És azok az emberek, akiket szellemi tanítómesterem hozzám küld. És azok a könyvek, amelyeket a kezembe ad. Róla a Kígyó és kereszt c. művemben írtam. Kívülről nézve az életem unalmas. Születésemtől fogva – 1936 – Zuglóban élek. 1955 óta a mai napig a Madách Színház tagja vagyok. Ugyanakkor ismertem meg szerelememet, akivel az óta élek. Két gyerekünk és hét unokánk van. Erre mondják, hogy hűséges ember. Sokat utaztam. Darabjaimat sokfelé játszották és játsszák. Mindenhol szerettem lenni, és hamar otthon éreztem magam. Bárhol tudtam volna élni, mert a lelkem és a szellem jött volna velem. Hazám a nagyvilág. A látható – és a láthatatlan. Ha idegen helyre kerülök – például egy kórházba -, két nap múlva már barátaim vannak ott. A Tarot kártya Bolondjának a sorsát élem, akiről az Isten bohócai c. regényemet írtam. „Aki a lélekkel játszva örvendezik, azé az egész világ.” 1956-ban szerencsére lelőttek. Hat golyót kaptam. A halálélmény más emberré tett. Ha legközelebb meghalok – s ez már nincs olyan messze – másodszor halok majd meg. Könnyű életem volt. És van. Mert szeretem az embereket. És tudom, hogy sokan engem is. Egyébként ez a világ a születésemtől fogva a mai napig infernális. Így láttam régen is, ma is. Hat éves koromtól tudom, hogy ez a Föld jelenleg nem normális hely. Csak ezt állandóan szem előtt tartva értékelek minden örömteli pillanatot, minden mosolyt, jóságot és szeretetet. A maradandóságban nem hiszek. Egy normális ember ma már nem is hihet. De abban igen, hogy a gondolatok, amelyek belőlem jöttek, nem múlnak el nyomtalanul. Legfeljebb nem emlékeznek rá, hogy én gondoltam. Mindenki azt hiszi, hogy ő maga. És ha ez így lesz: elértem a célomat.