Első tanítómesterem egy hindu jogi volt, aki egyébként sebészorvosként működött egy londoni kórházban. Két kultúrán nőtt fel. Egyrészt tájékozott volt a nyugati tudományokban és vallásokban, másrészt tíz esztendőt töltött egy indiai ashramban, ahol nagyon kemény beavatást kapott.

Egy alkalommal bemutatta, hogy szívműködését befolyásolni tudja. Úgy vert a szíve, ahogy akarta. Lassítani és gyorsítani tudta ütemét, szabályozni a ritmusát. Ha akarta volna, meg is tudta volna állítani szívét, hasonlóan azokhoz, akik egy öntudatlan, pszichoszomatikus rohammal véget vetnek az életüknek.

Látszólag nem tett mást, mint amit – tudattalanul – teszünk, amikor szívrohamot produkálunk. Közben állandóan mértük a vérnyomását, mely az egekbe szökött, miközben arca riasztóan elváltozott. Homlokát és testét kiverte a verejték – de mivel a folyamatot teljesen a hatalmába tartotta, nem fenyegette az a veszély, hogy ebbe belehal.

És ahogy „felturbózta”, úgy le is csendesítette magát.

Pihent egy kicsit, de csak annyit, mint ha valaki egy sebes kerékpárfutam után kifújja magát.

Egy törülközővel megtörölte homlokát, majd azt mondta:

– Mindezt azért tettem, hogy lásd a lélek, a lélegzet és a test rejtett kapcsolatát. De ami döntőbb, hogy megmutassam neked: az ember sorsának urává válhat, ha lényében az uralmat Atman átvette.

Akkor már tudtam, hogy ez a hindu szó azt jelenteti, hogy „isteni Én”.

A csodától részegen bámultam, majd azt mondtam:

– Mester, szeretnék eljutni Indiába!

– Minek? – kérdezte, de nem várta meg a válaszomat. Tudta, mit akartam mondani: hogy találkozni akarok az „isteni Én”-nel, amiről az imént beszélt. Mosolyogva rám nézett, s ahogy előttem ült a földön, kinyújtotta jobb kezét és mutatóujjával a szívemre bökött:

– Itt van India.

Ez a mondat megváltoztatta az életemet.

Főleg az, ahogyan hozzám ért. Nemcsak a mellkasomat érintette, s a mögötte dobogó szívemet, hanem Valakit, aki a szívemben élt, s akiről odáig fogalmam sem volt.

Most is érzem az ujját.

Amit utána elmondott érthetetlen lett volna e nélkül az érintés nélkül. Hiányzott volna hozzá a varázsütés ereje. Nem tudom, sikerült-e leírnom, amit hallottam, s hogy érthető lesz-e számodra, az érintése nélkül.

Megpróbálom.

– Én most odanyúltam – mondta, – ahová te is mutatsz magadon, ha azt mondod, „én.” Ha megkérdezem tőled, hogy a testednek melyik pontján, vagy szervében érzed azt, hogy „én” – nem a fejedre, nem a homlokodra mutatsz, nem is az ágyékodra, hanem a mellkasod közepére. A szívedre… Ott lakik az éned. És most bekopogtam a Müller Péterhez…A szívedben él.. Ahogy az én „Énem” az én szívembe él, melyet most lázba hoztam, és majdnem fölrobbantottam azért, hogy lásd: az „én” és testi otthona, a szív között milyen szoros összefüggés van.

Joe Clemendore. Első tanítómesterem a trinidadi származású orvos és beavatott jógi, akinek apja néger-zsidó, az anyja pedig hindu-keresztény volt.