“Jóval éjfél után ott ült Éva ágyán. Szmokingja zsebéből kikandikált a sebtében belegyűrt oklevél, s miközben Éva már papucsban járkált körülötte, kávét főzött a szűk kis konyhában, és előkészítette a csészéket, ő lázasan, szinte önmagának beszélt. – Azt mondják: „Eszme”……
” Nem, nem volt még szerelmes. De ahogy az alacsonyan úszó felhők árnyékát látjuk sebesen végighúzódni a mezőn, s tudjuk, hogy idáig tart az árnyék, és onnan már jön a napsütés: úgy állt ő is életének határvonalán. Tudta, hogy csakis…
Ha visszanézel majd nyolcvan évesen egykori magadra, látod, majd, mennyiféle ember voltál! Mennyi történelmi korban éltél! Hány társadalomról hitted, hogy ez a Valóság – és látod, elmúlt. A „Részeg józanok, ötven év múltán” című regényem ilyen időutazás. Ott folytattam a…
