Müller Péter író

Müller Péter író

Köszönöm, már láttam

2016. október 12.

Vannak anyák, akiknek egy másik, lehunyt szemű valóságban, képzeletben vagy álomban, megjelent már leendő gyermekük. Beszélgettek, néha mókáztak egymással. Én a lányom arcát álmomban láttam először, hónapokkal a születése előtt. Elmeséltem a feleségemnek, hogy néz ki. Főleg a szemére emlékszem. És a húsos szájára. Ma is olyan, sok évtized múltán. A szeme és a szája is. Amikor megszületett, s éjjel stikában megmutatták nekem a nővérek az üvegablak mögött, én azt mondtam: – Köszönöm, már láttam.

10

Ritka az olyan anya, akinek ne lettek volna hasonlóan megmagyarázhatatlan, észfeletti tapasztalatai. De a kérdésre, hogy „Ki vagy te?”, nincs felelet. Sokszor egy élet eltelik, s nem kapunk választ rá. Az ember előtt rejtély a másik ember, még akkor is, ha az a saját gyereke. Nem lehet tudni, honnan jött, és mit hozott magával. Márpedig ha ezt nem tudom, nevelni is nehéz lesz, mert nem látom meg benne az örök út vándorát, aki számtalan tapasztalattal és sorsfeladattal érkezett hozzám…

 

ARANYFONÁL ( részlet )

 

RENDELHETŐ 

Aranyfonal__BORITO_24mm-gerinc__2016-09-08_.indd

 

Itt rendelhetsz dedikált könyvet 25% kedvezménnyel.

Tetszett? Oszd meg a környezeteddel!

Gyere, csatlakozz hozzám te is!

Első kézből kaphatsz egyedi írásokat, gondolatokat! Értesítelek a velem kapcsolatos eseményekről. Add meg adataid!